Kitelepítés
Az
első vagon elhagyja Magyarországot…
Az
ország déli határa mentén fekvő falvaknak 1944 őszétől komoly gondot
okozott a
jugoszláviai menekültek elszállásolása és ellátása. A háború alatt
ugyanis
részben munkakeresés, részben önkéntes vagy kényszerű visszatelepülés
folytán
jelentős számú jugoszláviai illetőségű, német nemzetiségű személy
került
Németországba, vagy a német katonai megszállás alatti területekre.
Ezeknek az
embereknek egy jelentős része, valamint a frontról és fogságból érkező
dél-bácskai
német férfiak 1944 őszétől eredeti lakóhelyükre Magyarországon
keresztül
akartak visszatérni. A jugoszláv hatóságok azonban nem fogadták be
őket, így a
határ menti falvakban húzták meg magukat, amíg kedvező alkalom nem
kínálkozott
a családjukkal való kapcsolat felvételére, vagy a hazaszökésre. Sokszor
azonban
hónapokig nem történt semmi. Jelentős volt a Bánátból és Bácskából
elüldözött,
vagy a front közeledtével menekülők száma is. A fluktuáció, a naponta
változó
létszám miatt az adatok ingadoznak, de a főispáni jelentések csak
Bács-Bodrog
megyében 10-15 000 Jugoszláviából elmenekült vagy kiutasított, de oda
visszatérni szándékozó személyről számolnak be.
Különösen
a bácsalmási járás községeire rótt ez nagy terhet, mert egy alispáni
utasítás
értelmében ezeknek a községeknek kellett befogadnia a menekülteket,
„amíg a
kormány további sorsuk felöl nem intézkedik.”A
nyár folyamán Tompán csaknem 2500,
Bácsalmáson 1500, Csikérián és Kelebián megközelítőleg 1000, Kunbaján
mintegy
500 jugoszláv állampolgárságú sváb menekült tartózkodott, Bácsbokod
községben
300, s ez a létszám az ősz kezdetére 956 főre emelkedett, míg
Felsőszentivánon
mintegy 500 volt a menekültek száma.
A Népgondozó
Hivatal kerületi
vezetője, Jancsó Kálmán jelentéseiben rendszeresen kitért az érintett
községek
tarthatatlan helyzetére, a határ mellett összegyűlt menekültekre.
Valószínűleg
a sürgetések hatására került sor e menekültek egy részének a hivatalos
kitelepítések megkezdése előtt az országból való kiszállítására, amit
nem
törvényes módon hajtottak végre.
640
személyt szállítottak az országból el, de a későbbiekben sem derült
arra fény,
hogy ezt a tranzakciót ki szervezte, illetve melyik szerv ellenőrizte.
Annyi
bizonyos, hogy az 1946. január 10-én és 11-én
Bácsbokod községből kitelepítettek jugoszláv
állampolgárságú, német
nemzetiségű személyek voltak. Az akció valószínűleg diplomáciai
bonyodalmat
okozott, ezért az Ágfalvánál
kiléptetett szerelvény útraindítóját a Népgondozó Hivatal és a
határőrség
egyaránt kereste.
Az
akció több alkalommal is megismétlődhetett.