Falun belül egyik házból a másikba költöztették

        A nagymamám sváb származású, így mint minden sváb származású lakost, őt is kollektív háborús bűnösnek titulálták. És, mint minden sváb származású lakos, ők is rettegtek a kitelepítéstől. Ez a folyamat itt, a nagymamám 17 éves korában, 1944 végén indult. Ők is felkészültek a költözésre, bár semmiféle értesítést nem kaptak, becsomagoltak és vártak. Az érintett családokért teherszállító kocsikkal érkeztek és mindössze 30 kilogrammnyi csomagot vihettek magukkal. A nagymamám akkoriban a Zombori utca 189-es házszámú házában lakott. Amikor ebbe az utcába is az említett autók jöttek, a család felkészült a legrosszabbra. Megnyugodhattak, mert a jármű a szomszéd ház előtt állt meg. Később kiderült ők nem voltak a kitelepítendő személyek listáján. Ez óriási megkönnyebbülést jelentett egy olyan család számára, amely eddig állandó feszültségben és rettegésben élt. A kitoloncoltakat marhaszállító vagonokban vitték az NDK-ba.

Ők ezt nem tudták, attól tartottak, hogy Szibériába, Oroszországba kerülnek.

A vagon este nyolc órakor indult, rengetegen gyűltek össze az állomáson, hogy elbúcsúztassák szeretteiket, barátaikat. Az induláskor harangoztak, egy zenekar pedig a magyar himnuszt játszotta.

A megpróbáltatásoknak azonban nem volt vége. Az országba felvidéki magyarokat költöztettek be és, hogy legyen lakhelyük, sváboknak kellet kiköltöznie a házukból.

        A nagymamámékhoz egy férfi és egy nő állított be, akik közölték, hogy délig van idejük bepakolni, mert átköltöztetik őket. Ebben az időben a lisztet a padláson tartották és csak egy zsákkal lehetett elvinni. Az üknagypapám nem akarta, hogy kárba vesszen ez a liszt, ezért úgy zárta be az ajtót, hogy aztán ki tudja nyitni. A kiürült házakat fegyveres őr védte, és míg az őr az utcán járkált az üknagyapám visszaosont és elhozta a lisztet. A svábságnak efféle trükkökre volt szüksége, hogy megőrizze vagyonát. A ház, ahová kerültek az iskola utcájában volt. Kicsi volt a ház, főleg hogy hatan kényszerültek egy szobába. Emellett a konyha közös volt, így a főzés is nehézkes volt. Egy telet töltöttek ilyen mostoha körülmények között. A hivatalhoz fordultak, hogy legalább egy szobakonyhát kaphassanak, ezt szinte ki kellett könyörögniük. A lakást egy régi, nagy házban kapták, ahol rajtuk kívül még három család lakott és még egy felvidéki, aki nem tudta belakni az óriási házat. A nagymamám aztán innen ment férjhez.

Pár év múlva tudtak venni egy nagyobb házat, ahová az ükszüleim is beköltöztek. Évek folyamán sikerült nagyon kemény munkával, annyi pénzt összegyűjteni, hogy vásárolhattak egy szép házat, nem messze a régi szülőháztól. Azóta több évtized telt el; a ház , ahol a gyerekkorát élte, nincs messze tőlük, de ő azóta sem járt ott.

A kitelepítés sok ember életét romba döntötte, de voltak, akik kitartással és erőfeszítésekkel folytatni tudták, vagy újra kezdeni életüket, köztük a nagymamám családja is.