Országos Magyar
Földrendező Tanács
Budapest
Kérvény
Mi bácsbokodi kitelepítés
alá eső németek, azzal a közös kérvénnyel fordulunk az Országos Magyar
Földbirtokrendező Tanácshoz, hogy panaszainkat meghallgatni
szíveskedjék.
Kérésünk indító oka, hogy
az itteni földosztó Bizottság úgy jószágunkat, igavonó állatainkat és
egyéb
gazdasági felszereléseinket igazságtalanul és jogtalanul még 1946
májusában
elkobozta, bár az elkobzás még nem volt jogerős, mert az elkobzás csak
az
elszállítás előtt 48 órával veszi jogerejét.
Földjeink azóta vagy
gazdátlanul állnak, vagy csak nagyjából vannak megmunkálva, hiszen az
igénylők
nagy része csak azért igényelt földet, hogy jószághoz és terméshez
jusson. Mi
pedig kénytelenek vagyunk ezt tétlenül és tehetetlenül nézni, mert
nincs mivel
dolgoznunk, pedig mi dolgozni akarunk, ha mindjárt csak a kitelepítés
napjáig
is.
Most azzal a kéréssel
fordulunk az Országos Magyar Földrendező Tanácshoz, hogy elkobzott
javainkat,
közbenjárásával nekünk visszajuttatni szíveskedjék, hiszen az Ország
érdeke is,
hogy annyi dolgos kéz, a legnagyobb munkálatok idén, ölbe tett kézzel
ne nézze
tétlenül, hogy megy tönkre Országunk gazdasági élete.
Kérésünk igazolásául
csatolva küldjük károsodási listánkat is.
Még egyszer kérjük az
Országos
Magyar Földbirtokrendező Tanácsot, hogy Hazánk felépítéséért dolgozni
akaró
munkás embereknek panaszait meghallgatni, s a legnagyobb mértékben
pártfogolni
szíveskedjék.
Bácsbokod, 1946. november
hó 2-án.
Hazafias tisztelettel.
Meyer Györgyné
Régeisz Mátyás
Alzheimer Péter
Tuhart Pál
Tuhart Sebestyény
Tuhart Sebestyén
Rutcsher Pál
Miltner Antal
özv. Pets Tamásné
Schnádenberger József
Schweipert Ferenc
özv. Beck Mihályné
Tettinger József
Égi József
Albert József
Schnadenberger
Ádám
Faldum Ferenc
Klokker Ferencz
Faldum
Jakab
Merkler
Ferencz
Horbeit József
Reznicsek József
Kling Péter
Hellempárt
Mátyásné
Merkler József
Faldum Jakab
Schweipert Ádám